Advent harmadik vasárnapján csillogó, színes, karácsonyi hangulatú adventi vásáron vehettek részt Kerepes város lakói. Kerepes idén rendezte meg először a városi adventi vásárt, mely sok látogatót vonzott délután a Templom utcába a Forrás Művelődési Ház elé. A karácsonyi programok már a vásárt megelőzően elkezdődtek a művelődési házban. A gyerekek a kézműves foglalkozáson magokból, termésekből mandalát, fenyőtobozból karácsonyfát, papírból karácsonyfa díszeket készíthettek. A Lábita Színház jóvoltából bábelőadás valamint betlehemi műsor gazdagította a programot a délután folyamán, melyben a rétsági, a nagyoroszi és a kerepesi néptánccsoportok szerepeltek. 15 órától nyílt meg az Első Kerepesi Adventi Vásár, ahol szebbnél-szebb kézműves termékeket lehetett vásárolni. Az árusok portékái közt mindenki találhatott kedvére valót. Volt ott mézeskalács házikó, festett kőmandalák, ékszerek, fonott kosárkák, horgolt angyalkák, textilből és bőrből készült képek, dísztárgyak, horgolt sapik és játékok... Aki pedig megszomjazott, megéhezett, kaphatott forralt bort, kinderpuncsot vagy forró teát töpörtyűkrémes kenyérrel, sült gesztenyével a három nemzetiségi önkormányzat vendégeként. A vásári standok piros terítői, a csillogó fények, a karácsonyfa és az emberek vidámsága mind hozzájárult a - remélhetőleg - hagyományteremtő adventi vásárhoz Kerepesen.

Scroll to Top