Drog helyzet a Gyár utcában

Félnek az emberek, a diákok és az utasok.

Roma kisebbségi önkormányzat testületi ülést tartott melyre meghívták a gödöllői rendőrkapitányt, a kistarcsai őrsparancsnokot, a vezető védőnőt. Természetesen a város önkormányzatát a polgármester, a hivatalt az aljegyző képviselte. A központi téma és már nem először a Gyár utcai helyzet volt, amely már hosszú ideje gyakran borzolja a kedélyeket.

Egyre több esetben érkezik jelzés garázdaságról, verekedésről, főleg pedig a drogozásról. Megelőzte ezt egy zártkörű megbeszélés a rendőrséggel közösen, ahol név nélkül de a Gyár utcai lakosok közül többen is elmondták veszélyesen terjed a drogfogyasztás és az ebből eredő bűnözés. Volt helyi razzia, vittek el embert és autót, de a folyamat nem állt meg, sőt csoportosan jönnek a Gyár utcába drogot venni és fogyasztani. Félelmetes a helyzet hiszen úgy tudják, hogy a fővárosi Hős utcából is ide járnak az onnan kiszorult drogosok. Keveslik a rendőri jelenlétet. Drogbárók aranyláncokkal, illetve a szemetet illegálisan lerakó vállalkozókkal teli a környék. Odáig jutott a helyzet, hogy roma fél a romától és kéri, sőt követeli a közbiztonságot.

A kistarcsai őrsparancsnok szerette volna helyretenni az információkat, de nem aratott sikert. Mi az a drog? Miből lehet előállítani? Mikor lehet valakit elvinni akár fogyasztásért akár a terjesztésért? Az utóbbi időben 8 embert vittek el - de még sok a dologtalan, de mégis gazdag roma a Gyár utcában -
ezt az ott élők mondják.

Gödöllői rendőrkapitány elmondta, hogy Kerepes város mélyen a zsebébe nyúlt, hogy javítson a helyzeten. Szabadnapos rendőröket foglalkoztat külön órabérért. A biztonság sokba kerül és olyan fontos, mint az egészség, vagy az ivóvíz.

Ami igazán aggasztó az, hogy egyre több fiatal anyuka is 2-3 gyerekkel drogozik. Volt példa rá, hogy három kisgyereket állami gondozásba kellett venni emiatt. A vezető védőnő megerősítette, hogy a gyerekek és anyukák vannak a legveszélyesebb helyzetben, hiszen sokszor tudatlanul vesznek szereket.

Dolgoznak, egyre többen dolgoznak, van félrerakni való pénzük, féltik a gyereküket és szeretnék, ha azokat, akik erre nem hajlandók azokat „rendre tanítanák”.

Azon vagyunk és leszünk!

Franka Tibor

polgármester
 

Scroll to Top