Bővítenünk kell a temetőt is, sajnos nem élünk örökké. Ez is egy kötelesség, tisztességgel ápolni elhunyt hozzátartozóink sírját, emlékét. Most a temető Szabadság út felöli lepusztult kerítését építjük újjá. Ezzel együtt rendbe tesszük a kerítés környékét, fákat kell kivágni, stb. Az eddig elhanyagolt parcella helyén legalább 80-100 sírhelyet tudunk majd kialakítani.

Van a temetőben egy több száz éves szobor, mely Nepomuki Szent Jánosnak állít emléket. Ez a szobor megérett arra, hogy restauráljuk. Hárman vállalkoztunk rá, hogy térítésmentesen rendbe tetetjük a szobrot: a temetőfenntartó Szigü Zrt. vezetője, a Magyar Műkő Szövetség elnöke, valamint én, magánemberként. Az összes költség a becslés szerint közel 300.000 Ft, a szállítással együtt. A munka jelentős részét kőfaragó mester végzi, megfelelő műemléki engedélyek beszerzésével, az anyag és egyéb költségeket pedig mi: Szegedi István, a Szigü Zrt. tulajdonosa, illetve jómagam. Reményeink szerint tavasszal visszakerül a helyére a megifjodott,

Franka Tibor

Scroll to Top