Magyarországon végre fellendült, sőt előnyt élvez a magyar élet. Ezért ezt a politikát szolgálni kell, vagyis: aki családot alapít, építkezik és gyermeket nevel, annak nem szabad megtiltani a boldogulást.

Heves egyeztetések és viták után, amelyet a gyáli vízmű vezetésével folytattunk, a szolgáltató úgy döntött, hogy a két hónapja beharangozott szennyvízrákötési moratóriumát visszavonja Kerepes- Kistarcsa-Nagytarcsa vonatkozásában.

Az ehhez szükséges anyagi forrásokat maga teremti elő.

Ettől még az A2-es szennyvízátemelő bővítése nincs megoldva, mert a vízmű a beruházás 70-80 milliós költségével nem rendelkezik, ugyanakkor eddig a településeknek járó bérleti díjakból finanszírozta az ilyen bővítéseket. Most azt állítja kevés a pénze.

Az önkormányzatnak ilyen célra szintén nincs forrása, eddig nem is kellett, ezt elő kell teremteni szívós munkával, egyeztetésekkel. A Panoráma lakóközösség és mások boldogulhatnak mi viszont futunk a pénz után.  Reméljük utolérjük!

Szeretnénk a Panoráma saját erőből készült vezetékrendszerét tulajdonba venni, ez a törvénybeli kötelezettségünk, de egyelőre jogszabályi és törvényi akadályok mutatkoznak. Erre az egyeztetésre október 26-án kerül sor a hivatalban.

 

Franka Tibor

Scroll to Top