Kerepes a Gödöllői-dombság lábánál fekszik, dimbes-dombos, erdőkkel körülvett területen. A városban több park, játszótér, sportpark és egy természetvédelmi terület is található, melyek ideális kikapcsolódást, sportolási, kirándulási lehetőséget jelenthetnek az itt lakóknak.

A 2017-ben megújult és rendbe hozott Pecz Ármin parkban (Wéber Ede park) fából készült asztalok, padok és hangulatos sétány várja a pihenni vágyókat, a park mellett pedig játszótér fogadja a gyerekeket. Igazi közösségi térré alakult a korábban áthatolhatatlan fákkal-bokrokkal elburjánzott, rendezetlen terület. Közösségi összefogással facsemetéket, növényeket ültettek, melyek neveit kézzel festett táblákon olvashatják. Egy forgatható, ismeretterjesztő játéktáblán pedig a a környék állatait, növényeit ismerhetik meg. Szabó Magda írónőnek állított emlékoszlopok közül az egyik a park előtt található. Valamint itt kapott helyet egy díszkút is, mely azóta a kerepesi hagyományteremtés és a közösségi élet részévé vált.

  

Wéber Ede park a zöldterület fejlesztés előtt (fent) és utána (lent)

    

 

Kerepes közepétől kissé távolabb, a Szilas-patak mellett található egy rövid családi kirándulásra is alkalmas természetvédelmi terület, ahol tavaly tanösvényt alakított ki az önkormányzat. A Forrásvölgy Tanösvényt végig járva megismerhetik a lápos-mocsaras élővilágot éppúgy, mint a területre jellemző invazív növényfajokat, homoki vegetációt vagy a patakmenti ligeterdőt. A tanösvény a Szabadság útról az alagúton keresztül közelíthető meg, az ösvény első állomása a Széphegyi úton van, ahol Kerepes Város történetét ismerhetik meg. Aki egy kicsivel hosszabb túrát szeretne tenni, kirándulhat a város szélén lévő Szár hegyre is, ahol az erdőben a Bozótmíves Tanösvényen haladva hasznos információkat tudhat meg az erdőjárásról is.

    A Forrásvölgy Tanösvény és a Bozótmíves Tanösvény 

 

Aktív sportolási lehetőséget nyújtanak az Alföldi térnél és a József Attila parknál található sporteszközök, melyeket bárki ingyen igénybe vehet, aki kedvet érez a testmozgásra. A sportparkok mellett játszótér várja a kisebbeket.

    Sportpark és játszótér az Alföldi térnél és a József Attila parknál.  

 

De a városhoz közeli erdők vagy egy séta a Látó hegyi víztoronyhoz is remek kikapcsolódást nyújthat.

  Látó hegy

Tovább bővülhet a város parkjainak száma annak a parkosításnak köszönhetően, mely a Zöldliget Egészségközpont részeként valósulhat meg. A város mértani közepén helyezkedik el a szilasi rétként ismert terület, mely többsége magántulajdonban van, azonban az önkormányzati tulajdonban lévő területen egy egészségügyi központot és pihenésre, közösségi életre alkalmas közparkot tervez az önkormányzat. Jelenleg a területen található erdőcsoportosulás még nem alkalmas arra, hogy a fák között lehessen sétálni, azonban az egészségügyi központ beruházásának részeként a "kiserdő" is  rendezetté válna, hasonlóan a Pecz Ármin parkhoz. (Ez az erdőcsoportosulás az 1960-as években még nem létezett.)

 

"Erdőcsoport" a szilasi réten

Scroll to Top