A Kerepesi Települési Értéktár Bizottság szervezésében került sor 2017. március 9-én este 17 órakor a „Pest Megyei Értékei” című kiállítás megnyitójára.

Horváth Klára a Kerepesi Települési Értéktár Bizottság elnöke köszöntét fejezte ki a Pesti Megyei Önkormányzatnak, hogy vándorkiállításukat Kerepesen is bemutatják. Az elnök asszony bemutatta a helyi bizottság tagjait és megköszönte munkájukat.

Franka Tibor polgármester hangsúlyozta múltunk megismerésének fontosságát, kiemelt feladatként jelölte meg, hogy összegyűjtsük azokat az értékeket, amelyek érdemesek arra, hogy továbbadjuk fiataljainknak. Hozzátette, hogy ennek része a Pest Megye Értékei kiállítás is, amely erősíti a hovatartozás és összetartozás érzését az itt élőkben. A polgármester elmondta, hogy Kerepesen is több olyan építmény van, – teljesség igénye nélkül: tiszttartó ház,

Csörsz-árok – amely méltán lehetne a Pest Megyei Értéktár része.

Ambrus András, a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke nyitotta meg a kiállítást. Köszönetét fejezte ki, hogy Kerepes otthont ad a tárlatnak, amely a megyében már harminc településen, valamint a fővárosban is látható volt, de eljutott a határon túlra, Hargita megyébe is. Felhívta a lakosságot arra, hogy állítsanak össze maguk számára is saját értéktárat, és ha olyannal találkoznak, ami érdemes lehet arra, hogy bekerüljön a Települési vagy a Megyei Értéktárba, vegyék fel a kapcsolatot a Kerepesi Értéktár Bizottság tagjaival.

Az ünnepséget a kerepesi általános iskola tanulóinak fuvola előadása zárta. 

Tag(s): 
Scroll to Top