Tanévzáró a Széchenyiben

Június 22-én iskolánkban is véget ért a 2017/18-as tanév. Elballagott a nyolcadikos osztály, a diákok közül többen sírva-nevetve búcsúztak szeretett iskolájuktól. A vágyaikat, álmaikat jelképező piros lufikat immár egy új életszakaszba lépve engedték az égbe röpülni.

A nyolcadikosok és a hetedikesek műsora, majd a hagyománnyá vált iskolai zászló átadása után idén is könyvjutalommal és oklevéllel díjazták a kitűnő tanulókat. Nagy László iskolaigazgató elmondta, hogy ebben a tanévben a tanulók mintegy 30%-a csak ötös érdemjegyből álló bizonyítványt vehetett át az év végén. Ahogy eddig minden évben, úgy most is négy tanuló pénzjutalomban részesült. A két alsós és két felsős tanulónak, akiket az iskola tantestülete választott ki, egyenként 25 ezer forint jutalmat adott át Franka Tibor polgármester. Egy kisdiák külön jutalmat kapott példamutató magatartásáért. A jutalmazott tanulók: Németh Krisztián (3.C), Végh Tamás (4.A), Szűcs Blanka (4.C), Lantos-Szilvai Zoltán (6.C) és Bólya Liliána (7.C). Az iskolaigazgató az ünnepség végén lezárta a tanévet és a gyerekek örömujjongásainak közepette hivatalosan is megkezdődött a nyári vakáció.

A tanévzáróról készült képeket a város Facebook oldalán tekinthetik meg.

https://www.facebook.com/pg/kerepesvaros/photos/?tab=album&album_id=2152746274955965

Scroll to Top