A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ idén hetedik alkalommal hirdeti meg a gödöllői kistérségben élő amatőr alkotók számára irodalmi díj pályázatát. Az Irodalmi Díj célja, hogy felkutassa a környéken élő tehetségeket, segítse őket írói pályájuk elején és elismerésben részesítse. A neves zsűritagok (Borda Réka, Czigány György, Kemény István) által fémjelzett versengés győzteseit ünnepélyes keretek között köszöntjük a gödöllői könyvtárban 2018. június 2-án.
Az irodalmi díj pályázat teljes szövege a gödöllői könyvtár honlapján elérhető.
A Helyi Választási Bizottság kitűzte a népszavazás időpontját 2018. április 22-re a következő kérdésben: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Szilasi rétként ismert terület bármely telkén Kerepes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 207/2017.(VI.27.) Kt. határozatában meghatározott önkormányzati tulajdonú telkeket is beleértve, orvosi rendelők épüljenek?”
Március 8-án, a Nemzetközi Nőnap alkalmából Soltész Rezső énekel a hölgyek tiszteletére a Forrás Művelődési Házban 18 órától. Az estre a belépő 500.- Ft.
A Kerepesi Kézimunka Kör önálló kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők március 8-án, 17 órakor a Forrás Művelődési Házban. A csodálatos hímzéseket április 6-ig láthatják a művelődési ház kiállítótermében.
A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével.
KÖNYVTÁR ÓVODÁBAN, ISKOLÁBAN ÉS A FORRÁS MŰVELŐDÉSI HÁZBAN
Számítógépes világunkban egyre többen felejtik el az olvasás, a könyvforgatás örömét, a művelődés ezeréves szokásait. Kár, mert az okostelefon nem pótolja ezt az élményt. Szoktuk mondani: a föld művelve, a könyv olvasva terem. Terem bizony a föld kenyeret, a könyv pedig műveltséget. Ezért az új könyvtárvezetővel, M. Kis-Simon Judittal Könyvmegállókat létesítünk az óvodákban, az iskolában, a bölcsődében és a Családsegítőben.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdése alapján a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala meghatározta az általános iskolák felvételi körzetét, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmények működési körzetét.
A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala által meghatározott általános iskolai felvételi körzethatárok megtekinthetők az alábbi linkeken:
Mintha egy választás - az országgyűlési - nem is volna elegendő. Néhány kerepesi úgy tűnik rákapott a voksolás ízére, olyannyira, hogy divatot űznek belőle. Mindkét szavazás az építésről szól: épüljön-e tovább magyar hazánk szuverenitása, illetve épüljön-e Kerepesen a két elavult rendelő helyett új egészségügyi központ. Számomra mindkét válasz egyértelmű, de menjünk csak sorjában.
A következő napokban várható extrém hideg idő miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a múlt héten, szombat déltől vörös kód riasztást léptetett életbe, várhatóan március 2-ig. Horváth Vera, a kerepesi Családsegítő vezetője elmondta, hogy kihűlés, fagyveszély esetén elsőnek a rendőrséget kell értesíteni, akik felkészültek ezekre a helyzetekre és a megfelelő bentlakásos intézménybe viszik a veszélyeztetetteket.