Az info@kerepes.hu e-mail címre írhat a lakosság a hivatalnak

Az info@kerepes.hu e-mail címre írhat a lakosság a hivatalnak

Kerepes Város új jegyzőjének kinevezése

Tájékoztatásul közlöm, hogy a jegyzői pályázat - mivel Oláh János jegyző közös megegyezéssel távozott - 2018. augusztus 3-án lezárult. Önkormányzatunkhoz összesen tizenegy pályázat érkezett, ami nagy érdeklődésnek számít, vagyis ennyien vezetnék szívesen városunk hivatalát.

A tizenegy jelentkező közül nyolc doktori címmel rendelkezik, és a többség eddigi munkahelyét tekintve alkalmas. Sajnos öten ennek ellenére nem feleltek meg a pályázat szigorú feltételeinek.

A versenyben maradó hat jelentkező közül a tájékoztatásomhoz csatolt humánpolitikai referens által ismertetett kritériumok betartásával választottam – nem volt könnyű – a szerintem városunk hivatalának vezetésére legalkalmasabb személyt dr. Ferencz Dóra Máriát, aki dolgozott aljegyzőként, később a Miniszterelnökségen, majd ügyvédként és jegyzőként Érd megyei jogú városában.

Jelentem, hogy az aljegyzői pályázat is megjelent, amelyre 2018. augusztus 31-ig lehet jelentkezni. Ebből is kitűnik, hogy Kerepes működése zökkenőmentes és folyamatos. Az új jegyzőnőt 2018. augusztus 7-én mutatom be a hivatalnak és az intézményvezetőknek, míg a képviselők a testületi ülésen ismerkedhetnek meg vele.

 

Franka Tibor

polgármester

 

Scroll to Top