Június elsejének napfényes délutánján a Forrás Művelődési Ház előtt tartottuk a közös megemlékezést a trianoni békeszerződés évfordulójának alkalmából. Franka Tibor polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy „Trianonban elvették hazánk kétharmadát emberestől, jószágostól, mindenestől. Pedig haza nélkül nincsen magyar. De haza nélkül nem lenne német, francia, japán, és semmilyen náció sem lenne, azért vigyáz a szülőföldjére minden normális nemzet.” Majd egy személyes élményét osztotta meg: „Mi az a fekete szalag a magyar zászlón? – kérdezte tőlem a Béke úton egy házaspár és a villanyoszlopon lengő trikolórra mutatott. Kerepes városában június 4-én fekete szalagot kötünk a nemzeti zászló sarkára. Nem felejtjük, ugyanakkor nem csak emlékezünk, de reménykedünk!” A polgármesteri felvezető után Kocsis Sándor, a Horthy Miklós Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben emlékeztetett, hogy bizonyos csoportosulások ma éppen úgy munkálkodnak a magyarság ellen, ahogy 1920-ban, a békediktátum aláírása előtt. Reményét fejezte ki, hogy ezúttal ellenállunk a nemzetellenes erőknek és elkerüljük az újabb tragédiát. A megemlékezésen közreműködött a Kerepesi Hagyományőrző Székely Kör, a Kerepesi Hagyományőrző Pávakör Egyesület, Szerekován János operaénekes és a Kóborzengő Zenekar. Szabó Zsófia elszavalta Kányádi Sándor Nyergestető című versét. Lencse Balázs római katolikus kántor a jelenlévőkkel közösen imával emlékezett. Végül az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a civil szervezetek, egyesületek, pártok képviselői elhelyezték koszorúikat a Trianon Emlékműnél.