A mai napon 8-16:00 óra között vízhiány és nyomáscsökkenés várható Kerepesen, valamint gerincvezeték javítás a Bajcsy-Zsilinszky utcában és a Vörösmarty utcában.
Köszönetet kell mondanunk azoknak a szülőknek és dolgozóknak, akik hétvégén (időt, energiát nem sajnálva) segítettek újjá varázsolni a Bölcsőde kerítését.
Rengeteg munkával járt a festés, de a gyerekek érdekében ismét sikerült összefogni. Mindenkinek köszönjük szépen a munkáját.
Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös célunk, hogy a parlagfű elszaporodását és virágzását az allergén pollentermelése miatt megakadályozzuk. Ezen gyomnövény pollenje az arra érzékeny egyéneknél súlyos allergiás megbetegedést válthat ki, a mezőgazdaságban is jelentős károkat okoz, ezért a növény irtása, a földterületek fertőzöttségének eredményes visszaszorítása törvényileg előírt feladat.
A szolgáltató Dél - Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató Zrt. arról értesítette Önkormányzatunkat, hogy az elmúlt 3 évben megnövekedett új bekötések veszélyeztetik a kapacitást, ezért azonnali hatállyal megszünteti az új bekötések igényeinek befogadását.
Ezt a mondatot kántálták annak idején - amikor még nem volt telefon és távíró - azok az atyámfiai, akiknek az volt a dolguk, hogy lefekvés előtt a város utcáit járva figyelmeztessenek: Tűzre, vízre vigyázzatok! Mert, ha bármelyik rátör hirtelen az emberre az olyan károkat okozhat, mintha tűzből és vízből állandó hiányt kellene szenvednünk.