Határtalanul, Magyarok! - Lengjen a Zászló!

Határtalanul, Magyarok! - Lengjen a Zászló!

Milliók értették meg, hogy, ha a Hazáról van szó, ha a Nemzetről és benne a Családról, illetve a Kereszténységről van szó, akkor „Mindnyájunknak el kell menni!”.  És elmentünk. Mert most nem a kormányváltás volt az elsődleges szándék az ellenzék részéről, hanem, ha nem sikerül, akkor akár nemzetváltás is kijöhetett volna a sor(o)sdöntő szavazásként emlegetett esemény végén.

Pályázat kárpátaljai utazáshoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

KÁRPÁTALJAI UTAZÁSI PROGRAM

A Rákóczi Szövetség immár 29 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, többek között azzal, hogy a Szövetség minden évben számos nyári tábort, találkozót, konferenciát, tanulmányutat szervez határon túli és magyarországi diákok részvételével.

Vörös kód riasztás

A következő napokban várható extrém hideg idő miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a múlt héten, szombat déltől vörös kód riasztást léptetett életbe, várhatóan március 2-ig. Horváth Vera, a kerepesi Családsegítő vezetője elmondta, hogy kihűlés, fagyveszély esetén elsőnek a rendőrséget kell értesíteni, akik felkészültek ezekre a helyzetekre és a megfelelő bentlakásos intézménybe viszik a veszélyeztetetteket.

Bringapálya készülhet a gyermekeknek

Kedves Lakók!

A Pecz Ármin park (Wéber Ede utca - Előd utca közötti park) komplett zöldterület fejlesztési programjának részeként a készülő parkban bringapályát tervezünk megvalósítani. A fejlesztés célja a helyi sportolási lehetőség megteremtése, a fiatalok helyben tartása és alternatív szabadidős tevékenység nyújtása egy olyan közterületen, mely forgalomtól védett, így fiatalabb gyerekek is biztonsággal használhatják.

A Kerepesi Nagy Megmérettetés

Február 2-án késő délután csordultig megtelt a Forrás Művelődési Ház nagyterme játékos kedvű kerepesiekkel. A Sokszínű Kerep-Est rendezvényen 12 csapat mérkőzött meg egymással a fődíjért, mely egy vacsora volt a művelődési ház felajánlásából. Egy kis bemelegítés és ráhangolódás után a játékosok elfoglalták az asztalokat és kezdetét vette a Kerepesi Nagy Megmérettetés! Már az első kérdéskor kiderült, hogy a verseny izgalmasnak ígérkezik, mert a csapattagok annyira felkészültek voltak, hogy szinte egyszerre kiabálták be a helyes válaszokat.

A Kerepes Kultúrájáért Díj díjátadó ünnepsége

Idén Ragoncza Imre tánctanár és koreográfus vehette át a Kerepes Kultúrájáért Díjat. A díj odaítéléséről a december 19-i zárt képviselő-testületi ülésen döntöttek, a testület által létrehozott Szakmai bizottság előterjesztése alapján. A díjjal járó díszoklevelet, emlékplakettet és a 150 000 forint összegű pénzjutalmat Franka Tibor polgármester adta át a díjazottnak.

Felhívás közös imára egy kislányért

FELHÍVÁS KÖZÖS IMÁRA EGY KIS LÉLEKÉRT!

Lucaci Szende szemgolyóiban alig 1 évesen jelentkeztek a daganatok.

Egyik szemgolyólyát ki kellett műteni, másikat megműteni, többször is. Pár évet nyugodtan élhette gyermekéveit, mikor 2017-ben újra előjött a daganat. 2018 januárjában műtötték újra. Hat hét múlva derül ki, hogy sikeres volt-e a műtét. Több sugárkezelést, illetve kemoterápiát már nem kaphat, mert az végzetes lehet.

Szépet álmodtam - levél a polgármesternek

Január elején érkezett egy kerepesi lakostól egy levél a Polgármesteri Hivatalba, melyből most idézünk: "Nicsak, Kerepes város lett! Milyen jó, hogy unokáimat a parkon keresztül sétálva is elvihetem az ott létrehozott Egészségházba, ahol modern körülmények között, a váróhelyiségben, rajzfilmet nézve, játszva várhatjuk meg az orvosi vizsgálatot, a laborvizsgálatot s az EKG-t is. Aztán játszhatunk a parkban is." A levél írója reményét fejezi ki, hogy az álma sokunk álma lehet, és búcsúzásként sok sikert kíván a polgármesternek az egészségház megvalósításához.

Téli segítségnyújtás

A Menhely Alapítvány felhívja a lakosság figyelmét, hogy amennyiben olyan hajléktalanról, embertársáról (szomszéd, egyedülálló idős ember stb.) van tudomása, akit a téli hidegben a kihűlés veszélye fenyeget, kérjen segítséget a +36 1 338-4186-os telefonszámon.

FELHÍVÁS!

Adventi vásár és városi karácsony

Advent harmadik vasárnapján csillogó, színes, karácsonyi hangulatú adventi vásáron vehettek részt Kerepes város lakói. Kerepes idén rendezte meg először a városi adventi vásárt, mely sok látogatót vonzott délután a Templom utcába a Forrás Művelődési Ház elé. A karácsonyi programok már a vásárt megelőzően elkezdődtek a művelődési házban. A gyerekek a kézműves foglalkozáson magokból, termésekből mandalát, fenyőtobozból karácsonyfát, papírból karácsonyfa díszeket készíthettek.

Oldalak

Scroll to Top